AR az építészetben

Karrierje elején Sahar Fikouhi a világ egyik legnevesebb építészének, Norman Fosternek dolgozott, ami sokak szerint igazi álommunka. Ám idővel rájött, hogy kreativitása akkor szárnyal igazán, ha a fizikai világ helyett a digitális teret zabolázza meg.

Fikouhi ezért 2010-ben elhagyta a Foster + Partnerst, hogy megszerezze második mesterdiplomáját (az elsőt számítógépes tervezésből szerezte), mely során a kiterjesztett valóság (AR) építészeten belüli használatára összpontosított. Tanulmányai közben fogott bele alkalmazása, az ARki elkészítésébe, amely az építészeti tervek folyamatos változásából fakadó problémákat célozza meg, melyek egy projekt folyamán felmerülhetnek. Saját szavaival az app „az építészet kiterjesztett valóságú galériája és AR-eszköz 3D-s grafikusoknak.”

A londoni Fikouhi célja egy új épületről rendelkezésre álló információk és a valójában releváns dolgok között húzódó, látszólag elkerülhetetlen szakadék áthidalása.

„Még mindig közvetlenül a számítógépünkről, egyenesen egy 3D-s nyomtatóról nyomtattunk 3D-s modelleket – mondja. – De mire ezek létrejöttek, a tervekben már másik verzió szerepelt.”

Fikouhi rájött, hogy a kiterjesztett valóság felgyorsítja a valós idejű frissítéseket, közvetlenebb módon vonja be az ügyfeleket az új tervekbe, ráadásul a fizikai modelleknél hordozhatóbbá teszi az építészetet.

Az ARki fejlesztése során Fikouhi AR-játékokat is tervezett – többek között a díjnyertes Hermatont –, amelyeket gyakran az app fejlesztését támogatóktól szerzett pénzből finanszírozott. A játékokhoz hasonlóan az ARki is elmossa a modellek és a valóság közötti határvonalat, felhasználói megszemlélhetik a külső és belső tereket, továbbá valósághű részletekkel találkozhatnak.

Az ARki első iterációjának 2012-es megjelenését követően Fikouhi építészeti cégeknél reklámozta alkalmazását. Néhány szervezet – köztük a One Blackfriars, egy 50 szintes londoni torony tervezője – megbízta őt azzal, hogy a 2D-s terveket importálja, majd készítsen belőlük 3D-s AR-modellt.

Az alkalmazásnak híre ment. 2017-ben az Arch Daily nevű építészeti weboldal a legjobb, építészek számára készült, kiterjesztett valóságot használó alkalmazásnak nevezte az ARkit.

Ugyanebben az évben Fikouhi az ARKitbe, az Apple úttörő AR-platformjába való integrálással még élethűbbé tette az alkalmazást, amely így már a korábbi 1:100 arányú épületmegjelenítések helyett 1:1 arányú megjelenítést tett lehetővé.

Az app a valódi különbség „az építészeti modellek asztalon történő megtekintése és egy valódi épület felfedezése között” – mondja.

A sajtó pozitív megítélésének és a jelentős technológiai fejlesztéseknek köszönhetően az ARki egyik percről a másikra igen keresett lett.

„Rengeteg építész keresett meg e-mailben, akik maguk szerették volna használni az appot saját projektjeikkel felöltve. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy több platformra is elérhetővé tegyem” – meséli.

Több mint 700 építész és cég iratkozott fel az új ARki használatára már a megjelenés előtt, többek között a Foster + Partners is, akik tesztelni fogják.

Az ARki 5.0 Fikouhi szerint főleg abban különbözik a korábbi verzióktól, hogy képes „a projektek teljes körű megosztására, így a felhasználók megtapasztalhatják, milyen érzés lenne az egyes épületek belsejében lenni.” Az app nemcsak saját projektek importálást teszi lehetővé az építészek számára, de azt is, hogy a közönség még több épületet megnézhessen AR-ban.

Fikouhi reméli, hogy e tekintetben az ARki tartalmi és oktatási platformmá, „az építészet egyfajta bemutatótermévé” tud majd válni.

„Az egész egyszerűen lenyűgözőbb AR-ban. Ha valóban meg akarjuk érteni az épületeket, belülről kell szemlélnünk őket. Akár úgy is, hogy ott sem vagyunk.”

Bejegyzés adatai

  • Bejegyzés kelte :
  • Szerző :
  • Kategóriák : Ingatlan