Be kell ismernem, hogy léteznek olyan házimunkák, amiket egykor szívemből gyűlöltem (persze olyanok is, amiket szinte egész nap szívesen végeznék). Ilyen „mostoha” feladat volt számomra a vasalás és sokáig a felmosás is. Míg előbbinél máig képtelenségnek tartom a tökéletes eredmény elérését, utóbbinál sokat változtak a dolgok.
Rájöttem, hogy az eszközökkel volt valójában problémám. Ugyanis azóta, hogy rátaláltam a Vileda lapos felmosóra, valójában már nem is gyűlölöm ezt a feladatot. (Sőt, ha nagyon őszinte vagyok, talán egészen szeretem is). De miért változott meg ennyire a véleményem a Vileda lapos felmosókülső hatására?
Bár többnyire fizetett reklámokban hangoznak el ilyen mondatok, de azt kell mondanom, hogy ez az eszköz mindent megváltoztatott. Kezdjük azzal, hogy a Vileda lapos felmosó teleszkópos nyele sokkal felhasználóbarátabb, mint bármi más. Nem mellesleg, maga a felmosófej is flexibilis és minden irányba forgatható. Ráadásul a leírás szerint bátran használható minden keménypadlóhoz, beleértve a laminált- és fapadlót is (pl. fenyő, juhar, éger és mahagóni), így nem kell attól félnem, hogy rossz eszközt választanék az otthonomban.
Azt külön kiemelném, hogy a 2in1 mikroszálas fej extra nyomást gyakorol a felületre, így még hatékonyabban takarít, nem hagy foltot és nem kell többé azzal szembesülnöm, hogy többedik alkalommal sem tűnik el a folt, ha átmegyek rajta.
Az már csak hab a tortán, hogy a Vileda lapos felmosó feje tisztítható mosógépben! Mosható egészen akár 60 °C hőmérsékleten is, így a számomra oly’ fontos higiéniai szempont is teljesült végre a Vileda lapos felmosóval.