Az amerikai hűtő jellemzői

amerikai hűtő

Minden család életében eljön a pillanat, amikor hűtőt kell vásárolni, majd azonnal azzal szembesülnek, hogy igen nagy a választék. Az egyik ilyen választható hűtő-típus az amerikai hűtőnek vagy side-by-side-nak nevezett hűtők. Milyen jellemzői vannak és mire számíthatunk, ha ilyet vásárolunk?

Az USA-ban élőkhöz méltóan, az amerikai hűtő leginkább a nagy méretéről kapta a nevét, ennek köszönhetően a belső térfogata nagyobb egy átlag hűtőjénél. Ez alatt azt értjük, hogy míg egy háztartásban az ajánlott hűtőtérfogat 70 liternyi (fagyasztóval kb 100 liter), addig egy kisebbnek számító amerikai hűtő belső térfogata elérheti a 200-300 litert. Érdemes végiggondolni, hogy az életvitelünkhöz valóban szükségünk van-e ekkora hűtőre. A jellemzően kétajtós szekrény a side-by-side nevet is viseli, mivel a hűtő és a fagyasztó nem egymás alatt van, ahogy itt Európában megszoktuk, hanem egymás mellett. Bizonyos modellek nem kettő, hanem négy ajtóval is rendelkezhetnek, az elrendezés ezeknél is hasonló marad. Az amerikaikülső hűtő további kedvelt és ismert funkciója, hogy a legtöbb modellben található vízadagoló, sőt valamelyikben még jégkocka-adagoló is van.

Hátrányként mindenképpen meg kell említeni, hogy az amerikai hűtők többet fogyasztanak, az energiabesorolásuk rosszabb az átlagos hűtőkénél. Mindemellett, nagy a helyigényük, ezért a vásárlás során tervezni kell a hellyel, melyet a hűtő elfoglal, és azzal is, hogy mindkét ajtó gondtalanul ki tudjon nyílni.

Bejegyzés adatai

  • Bejegyzés kelte :
  • Utolsó módosítás :
  • Szerző :
  • Kategóriák : Háztartás