Baba Maci és a gyerekágy

kisgyerek olvas, gyerekágy

A nagy erdő mellett volt egy rét. A réten pedig állt egy ház. Abban a házban lakott pedig Mama Maci, Papa Maci és a kis Baba Maci.

A medvék mindegyikének megvolt a maga ágya, ahol aludhatott. A maciszülőknek a franciaágy és a macikölöknek a gyerekágykülső. Székük volt, ahol ülhetettek, és tálluk is volt, amiből fogyaszthatták mindenféle kedvenceiket, mint például a zabkását.

Egy reggel – amikor a nap felkelt a rét fölött – Mama és Papa maci reggelit készítettek a konyhában, míg bocsuk aludt a gyerekágyban.

Egyszer csak egy nagy durranásra lettek figyelmesek. Papa Maci és Mama maci riadtan szaladt le a szobába. Ekkor látták meg, hogy eltörött a gyerekágy.

– El kell menni új ágyat venni – mondta Medve mama -, úgy látszik kinőte a pici maci.

– Hát bocs – mondta a medve bocs -.

– Semmi baj – mondta Medve papa -, üljetek le a számitógép elé és én kiöntöm addig pedig a zabkását, hogy lehűlhessen a tökéletes hőmérsékletre, mire visszatérünk.

Medve papa beleöntötte a zabkását a három tálba, és óvatosan letette az asztalra, majd ahogy végzett ment és leült a többiek mellé, majd fellépett az outletbutor.hu oldalra, majd kiválasztották a gyerekágy opciót és neki láttat a keresgélésnek. Meg is találták a megfelelőt, egy fa ágyat magasított ággyal, lécezett ágyráccsal, természetes színű borókafenyőfa és pamut kivitelben. Ráerősíthető létrával a jobb vagy bal oldalán. Vásároltak hozzá matracot is. Egyből megtetszett a kis Baba Macinak, hiszen nem csak ágy volt, de bunker is egyszerre. Nem is látott még hasonló csodát az pici bocs. Meg is rendelték rögvest, majd pár napra rá már meg is érkezett, hogy birtokba is vehesse az apró mackó.

Medve papa beleöntötte a zabkását a három tálba, és óvatosan letette az asztalra, közben pedig bocsa gondoskodott róla, hogy rendbe találják a gyerekágyat a szülei, majd ahogy végzett rohant is ki pillangó barátaival fogócskázni.

 

Ha az ágy meg nem érkezett volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Bejegyzés adatai

  • Bejegyzés kelte :
  • Utolsó módosítás :
  • Szerző :
  • Kategóriák : Otthon