Mi a menete a szakemberrel történő költöztetés folyamatának?

költöztetés dobozok

Ha új lakásba kell költöznünk, akkor érdemes költöztető céget megbízni a feladattal. Sokan vannak ugyan úgy vele, hogy megoldják ezt az egészet majd okosban, de nem mindig sül el jól a dolog.

Pláne, hogy a mai magyar népességnek a legnagyobb százaléka IKEA bútorokkal tölti meg a lakását, melyek köztudottan nem viselik túl jól azt, ha ide-oda cipelik őket. Sokan számoltak már be arról, hogy ezek a könnyűszerkezetes, tiplikkel összeállított kis MDF lapos bútorok vesztettek a stabilitásukból, a minőségük romlott egy szállítás során, mely nem szakemberek által, hanem a sógor-koma által lett elcipelve az új helyre. A költöztetés ugyanis nem egy rutinfeladat, hanem egy szakma.

Szerencsére egyre többek számára világos ez, így egyre több olyan ember van, akik elkezdik felkeresni a különböző céget, hogy ajánlatot kérjenek költöztetés céljából.

Ezeknél a költöztetési vállalkozásoknál bár nagy gépparkkal rendelkeznek, több sofőrrel dolgoznak együtt, de ennek ellenére szükséges jó előre jelezni azt, hogy mikor szeretnénk költözni. A legideálisabb az, ha 2-4 héttel előre lefoglaljuk az adott napot, a minőségi költöztetéskülső szempontjából ugyanis az sem mindegy, hogy milyen autóval érkeznek majd a szakemberek a helyszínre. A bejegyzéskor az ügyfélszolgálati munkatársak felmérik, hogy milyen mennyiségű és típusú bútorokat kell majd elszállítani, ennek megfelelően választanak majd a gépparkukból furgonokat, illetve megfelelő számban biztosítanak pakolómunkásokat is.

Bejegyzés adatai

  • Bejegyzés kelte :
  • Utolsó módosítás :
  • Szerző :
  • Kategóriák : Szolgáltatás