Hírek és egyebek

Karrierje elején Sahar Fikouhi a világ egyik legnevesebb építészének, Norman Fosternek dolgozott, ami sokak szerint igazi álommunka. Ám idővel rájött, hogy kreativitása akkor szárnyal igazán, ha a fizikai világ helyett a digitális teret zabolázza meg.
páros pólók, love lufis pár
Nem véletlen, hogy az összes film és zene központi témája a szerelem, hiszen ez valóban az egyik leggyönyörűbb és legintenzívebb érzés, amit átélhetünk. Egy szerelmes pár, akik őszintén szeretik egymást gyönyörű látvány a környezetük számára is és őszintén állíthatjuk, hogy csodás dolog ilyet látni.
páraelszívó, vörös fiú főz
Mikor a főzésre kerül a sor nem vagyok elveszett ember a konyhában, azonban azért van, hogy egy túl nagy falatot próbálok lenyomni a saját torkomon. Azaz előfordul, hogy hiába, hogy mindent a recept alapján csinálok, valami nem jön össze a serpenyőben és odakap az étel. Ilyenkor jó, hogy újabban vettem egy páraelszívót, ami ezeket a bakikat is korrigálni képes.
BivinMarket, játék a szönyegen
Nemrégen volt a költészet napja és úgy figyeltem meg, hogy az emberek nagy részének tetszik Kosztolányi Dezső akarsz-e játszani című verse, mivel döntő többségben ezt a művet osztották meg az ismerőseim az interneten. Nagyon szép ez a vers valóban, ha levesszük róla a felhipeolt réteget, akkor láthatjuk, hogy valójában mennyire sokatmondó és mélyérzésű költői lélek alkotta meg ezt a költeményt.
Nemzetközi szállítmányozás
Az utóbbi hetekben kinéztem magamnak egy nagyon menő chesterfield stílusú heverőt, mely tükörbársony huzattal készül, több mint két méter hosszú, egyedi tervezésű. Ezt a terméket mindenáron szerettem volna magaménak tudni, ezért felvettem a kapcsolatot a céggel és ajánlatkérés mellett azt is megkérdeztem, hogy van-e lehetőség egy, a képen láthatónál jóval visszafogottabb árnyalatban elkészíttetni a heverőt.
tárhely bérlés
Saját minivállalkozásunk beindítása szabadságot ad nekünk. Mondjuk bátran mehetünk és dolgozhatunk egy kávézóból, vagy épp a Szabadság híd tetejéről, ha az alkotó kedv és a kreativitás éppen ott kíván ránktelepedni.
Sokak számára jelent egy evidens választást az online bevásárlás, a hagyományos személyesen történő móddal szemben. Természetesen, ha figyelembe vesszük az előnyöket, akkor egy abszolút világos és magától érthetődő dologról beszélünk.
A Covid vírus, ahogy sok minden másra, úgy sajnos a közelgő ünnepekre is rányomja a bélyegét. Már az is szerencse lesz, ha egyáltalán meglátogathatjuk a rokonainkat, kérdés persze, hogy egyáltalán merjük vagy akarjuk-e. Kétségkívül a legbiztonságosabb megoldás az ajándékküldés karácsonyra. Sajnos az idei év ennek a vírusnak az árnyékában telik el, a legtöbb, amit megtehetünk, hogy ennek ellenére is megpróbáljuk jól érezni magunkat a bőrünkben és nem azon töprengeni, hogy le kellett mondani a külföldi nyaralásokat. A karácsony és a szilveszter sokaknak a két legfontosabb ünnep az évben, amit 2020-ban valószínűleg kicsit másként fogunk ünnepelni. Főleg a szilveszteri bulizás lesz eltérő a megszokottól, mivel nem lesznek nyitva a szórakozóhelyek, elmaradnak a koncertek és az is valószínűsíthető, hogy kevesen fognak bevállalni nagyszabású házibulikat is. Akik külföldön vannak, valószínűleg nem fognak tudni hazalátogatni az ünnepekre, számukra a legtökéletesebb megoldás az ajándékküldés karácsonyra. Ugyanakkor az sem feltétlenül szerencsés, ha a vásárlási dömping közepén kezdjük el járni a zsúfolt áruházakat, hiszen így jobban kitesszük magunkat és másokat a fertőzés veszélyének. Az egészségünk védelme érdekében idén a legbiztosabb, ha a karácsonyi ajándékodat elküldöd a személyes átadás helyett. Ez a megoldás nem csak biztonságos, de még számos pozitív hozadéka is van.
A modern építészetben nagyon elterjedt a műanyag ablaknak a használata és ez összefügg a gyors beszereléssel és gyártmányok minőségével. Ezek hatására a hideg nem tud jelentősen behatolni az otthonainkba és így költséghatékonyan megmarad az otthonunk melege.