A Samsung az első a világ vezető mobiltelefon gyártó cégei közt, nem más követi, mint az Apple, és a rohamos léptekben feltörekvő Huawei, mely állítása szerint megcélozta, hogy 2021-re letaszítja trónusáról a dél-koreai Samsungot. De a fenyegetőzések ellenére a Samsunk még mindig az élen áll, és a Huaweinek azért lesz még egy nagy harca az iPhone-al a közeljövőben, ha meg akarja kaparintani az első helyet.
A Samsung egy 1938-as alapítású cégkülső, nevének jelentése pedig „három csillag”, ahogy az a Huaweinél is látható, az ázsiaiak szeretnek beszédes nevet adni a vállalkozásaiknak, ezek a nevek akár jószerencseként is értelmezhetőek, hiszen a Samsunk szerencsehozó csillagai és a Huawei avagy „ragyogó teljesítményt” ígérő neve is elég magasra juttatta őket a ranglétrán. A kivételt csak erősíti a szabály, hogy Steve Jobs az Apple cégnevet ha minden igaz hasra ütésszerűen találta ki.
Visszatárve a Samsungra, a cég sikere abban áll, hogy meglehetősen kedvező áron árulják a készülékeiket, és még Amerikában is -ahol az iPhone tárhódítása verhetetlen-, a Samsung számít a második legkeresettebb telefonnak.