A könyvelés számomra mindig olyan volt, mintha egy kínai szöveget próbáltam volna elolvasni és értelmezni: idegen, zavaros, kellemetlen. Ezért nem is próbálkoztam azzal, hogy én oldjam meg ezt a problémát, inkább kerestem egy megbízható könyvelőirodát. A Céghmesterkülső segítségét kértem, akik egy cégalapítással foglalkozó cégcsoporthoz tartoznak, ők biztosítják a könyvelői szolgáltatást.
Azért is tartom előnyös választásnak egy cégügyekkel foglalkozó cégcsoport segítségül hívását, mert nem csak a könyvelés, hanem egyéb gazdasági kérdések, jogi problémák, cégügyekkel kapcsolatos általános ügyek intézésében is segítenek. Az sem hátrány, hogy így minden ügy intézése egy cégen belül bonyolítható le, hiszen az meglehetősen fárasztó, amikor minden ügyét az embernek külön-külön irodákban és vállalkozásoknál kell intéznie. Jelenleg a cégem teljes pénzügyi hátterét egy cég tartja kézben. Ezen kívül pedig rendkívül korrekt árajánlattal dolgoznak: kizárólag az elvégzett munka után számolnak fel költséget.