A játék, illetve maga a játszás érthetően a gyermekek lételeme, így megkerülhetetlen minden család számára, hogy a megfelelő kültéri játékokat beszerezzék. A gyermekek szinte bármennyi játékot képesek elfogadni, ráadásul az aktuális korosztálytól, valamint nemtől függően változik, hogy milyen eszközöket preferálnak.
A karnis kiválasztásánál több szempontot is érdemes megvizsgálni az adott térben. Melyik típus lesz a legpraktikusabb megoldás mind a látvány, mind a gyakorlati haszon szempontjából? A rúdkarnis, a hagyományos verziók, a fa és a fém karnisok, vagy a mennyezeti karnis?
Be kell ismernem, hogy léteznek olyan házimunkák, amiket egykor szívemből gyűlöltem (persze olyanok is, amiket szinte egész nap szívesen végeznék). Ilyen „mostoha” feladat volt számomra a vasalás és sokáig a felmosás is. Míg előbbinél máig képtelenségnek tartom a tökéletes eredmény elérését, utóbbinál sokat változtak a dolgok.
Ma már mindent igyekszik bekebelezni a modern kor. Ez egyfelől jó, hiszen fejlődünk, másrészt azonban sok eredeti, klasszikus, régi megoldást a paneles, sablonos megoldások váltanak fel. Csak modern formában.
Idén már 72 éve működik a polgári légiközlekedés a Ferihegyi repülőtéren, ahol évente utasok milliói fordulnak meg. Sokan járnak úgy a légikikötő épületében szerte a világról, hogy a létesítmény múltjáról bizony keveset tudnak. Cikkünkben ezért emlékezünk meg arról, hogy a repülőtér már 72 éve sikerrel üzemelhet.
Magyarországon sokan élnek az öregségi nyugdíjellátás mellett a nyugdíjas munka
lehetőségével. Általában szövetkezeteken keresztül működik az ilyen jellegű munkavállalás, amely jelentősen megkönnyíti a jelentkezési folyamatot mind a munkavállaló, mind a munkaadó számára.
A férfiaknak tényleg az egyik mindennapi ruhadarabjaik a pólók. Lehetnek persze ingek is, de így nagyjából ez a két választási lehetőségük van, míg a nőknek a mindenféle fodros, mindenféle szabású, stílusú, kiegészítőjű felsők és egyberuhák világa kicsit komplikáltabb.
Számos ember számára az ünnepi időszakok egyik legélvezetesebb része az otthonnak a feldíszítése. Akár mindenfélét kipróbálunk, és az ingatlant csodaországgá alakítjuk, akár csak kisebb átalakítást végzünk el, az otthon díszítése nagyszerű módja annak, hogy az ünnepi hangulatba kerüljünk.
Az idén újra elindult Magyar Falu Program 2022 új lehetőségeket rejt ismét magában a kislétszámú falvak számára. A pályázat a meglévő közterületi játszóterek, illetve óvodai játszóudvarok eszközeinek felújítását, lecserélését teszi lehetővé. És ha még játszótér sincsen?
Ezt akkor állapítottuk meg, amikor már eléggé lefárasztott a természetes fűvel való folytonos karbantartási munkálatok, gazolások, és mindezzel együtt sem tudtuk megfékezni, hogy teljesen elnyomja a gyom a füvet.